2008. november 1., szombat

FJORDVIDÉK - MILFORD SOUND (2008. december 21.)




Ma reggel hatkor keltünk, elég korán ahhoz, hogy le ne késsük a délelőtti hajótúrát. A Te Anau-ból Milford Soundba vezető pár órás úton szinte minden percben meg akartunk és sokszor meg is álltunk, mert annyira lenyűgözően vadregényes, romantikus volt a táj. Sütött a nap a mai délelőtt, bár az idegenvezetők szerint ha esik az eső, akkor is van látványosság, ugyanis olyankor több száz kisebb-nagyobb vízesés keletkezik a Milford Sound mintegy 1500-1800 méteres hegyoldalain. Hallottunk már róla hogy ez a hely gyönyörű szép, de tényleg valóban felejthetetlen élmény volt forró kávéval a kezünkben hatalmas meredek sziklafalakkal – amelyek némelyikén vízesés zúdult alá- körülvett fjordokon, hófödte hegycsúcsok között hajókázni. Napokig el tudtunk volna itt lenni, sőt visszaérve a kikötőbe már azon tanakodtunk, hogy nem-e kéne még egy kirándulásra befizetni. A tengervíz érdekessége itt egyébként, hogy sós és édesvíz keveredik benne és a felső édesvízi réteg tanninos. Ez kiszűri a napfényt, s olyan különleges környezetet hoz létre, amely megtéveszti a vízi élőlényeket, és azok, amelyek egyébként csak több száz méteres mélységben lennének fellelhetőek, itt akár pár méteren is már megtalálhatóak.

Hazafelé egyre nehezebb szívvel távolodtunk erről a csodás helyről, ahol meredek havas hegyoldalak (néhol kis gleccserekkel), lila vadvirágos rétek és kristálytiszta patakok váltogatták egymást. Több helyen is megálltunk (The Chasm, Allington River, Mirror Lakes etc.). és sétálgattunk egy kicsit. Kora délutánig végül ebben a régióban időztünk és ámultunk bámultunk. Itt sikerült közelebbi barátságot kötni egy csapat keával, akik egyből megtámadták a leparkoló turistákat egy kis kekszért vagy kenyérkéért. Voltak persze egyből nagy természetvédők, akik fennhangon hirdették, hogy a keát nem szabad etetni, mert ne avatkozzunk be a természet dolgába. Én ezt aláírom, kapjon a kea természetes táplálékot. Csak arra miért nem gondol soha senki, hogy az ember annyi élőhelyet elvett már ezektől az állatoktól, és akkor persze nem jutott eszünkbe, hogy jaj ne avatkozzunk bele az életükbe. Olyankor persze beavatkozunk, amikor ledózeroljuk az erdőt, de amikor valami jót is tehetnénk, akkor persze már ne avatkozunk be, mert az nem szabad- nem-nem! Várjuk inkább meg, hogy a kihalás szélére kerüljenek, hogy lehessen egy “encounter” parkot létesíteni, ahol a belépő árában benne lesz egy adag keksz, amit végre nekik adhatsz. Ezen persze lehet vitakozni, ez csak a mi véleményünk.























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése